2011. szeptemberi szám - Fóti Hírnök
- A SZIRT Együttes Fóton (Horváth Zsuzsa cikke)
Államalapitásunk ünnepének előestéjén a Fóti Szeplőtelen Fogantatás templomban rendkivüli hangversenyen vehettünk részt.
A müvészek a magyar reformkor zenéjét idézték, de elhangzottak a magyar költészet 20. századi óriásainak megzenésitett müvei is.
A fellépő énekesek – Andrássy Frigyes, Andrássy Krisztina és Sánta Jolán, valamint a hangszeres müvészek – Nagy Béla (hegedü), Godán Sándor (ütős) és Lengyel Andrea (zongora) mind jelentős kitüntetések birtokosai. Csoportjuk, a Szirt Együttes 2005-ben alakult Andrássy Frigyes, Andrássy Krisztina és Sánta Jolán operaházi mûvészek, mint alapítótagok együttmûködésével.
Világhírû dalok, áriák, musical, operett, oratórium részletek mellett egy új zenei stílus bemutatása is céljaik közé tartozik. Andrássy Frigyes és Krisztina mint zeneszerzõk nagy magyar költők verseit zenésítik meg dalok, duettek, kamaramûvek illetve oratorikus mûvek formájában, melyeket mûsoraikban vegyesen adnak elõ.
Együttesük fõ célja az országon belüli és a határokon túli magyarságnak ezeket a csodálatos költeményeket anyanyelvünkön mind versben mind pedig zenében megszólaltatni.
Eddig kétféle hagyománya volt a versmegzenésítéseknek: az egyik a komolyzene oldaláról: kortárs zeneszerzők nehezen előadható és még nehezebben befogadható dalai és dalciklusai, a másik pedig a könnyűzene oldaláról egy egyszerűbb, népies jellegű stílus, mely könnyebben befogadható és talán népszerűbb is. Az, hogy Operaházi művészek, azaz komolyzenészek befogadható módon adnak elő versmegzenésítéseket, az egy új út.
Céljuk erre az új zenei útra terelni a közönséget – elsősorban a fiatalságot –, ezáltal közelebb hozni hozzájuk a magyar költészetet és elfeledtetni velük a komolyzene iránti előítéleteket. A zene lehet szép – annak ellenére, hogy már oly sok szép dallamot leírtak az elmúlt századokban; és a zene lehet harmonikus – annak ellenére, hogy a környező világban annyi káosz van.
Erkel, Kodály, Liszt, Vivaldi és Gershwin müvei mellett olyan dalok is elhangzottak, amelyeket nem sorolhatunk kifejezetten a komolyzene müfajába.
A reformkor „szórakoztatóiparának” képviseletében Lehár Ferenc Cigányszerelem és Kálmán Imre mindenki számára ismert Csárdáskirálynő cimü operettjeiből hallhattunk részleteket. Vittorio Monti olasz zeneszerző hegedőre irt csárdását Nagy Béla hegedümüvész virtuóz előadásában élvezhettük. Újabb lendületet adott a müsornak egy rendkivül ritkán hallható filmzene: Otto Preminger 1960-ban bemutatott filmjének, az Exodus-nak Oscar dijas dala, az „Ez a föld az enyém” (This land is mine), melyet Andrássy Frigyes hatalmas erővel adott elő Andrássy Krisztina magyar forditásában.
A müvészpáros zeneszerzőként is bemutatkozott. Szabó László Dezső költeményeinek és Radnóti Miklós: Nem tudhatom cimü versének megzenésitésével kellemes élményt adtak a hallgatóságnak. Wolf Péter Ave Maria-ja igazi meglepetésként hatott. A hangverseny végén hatalmas csattanó volt Koltay Gergely betétdala a Honfoglalás cimü filmből: „Kell még egy szó”, melyet a közönséggel együtt énekeltek a müvészek.
Ha esetleg az olvasó a fenti beszámolóból egy találomra összeválogatott, egymáshoz nem illő produkciókből álló koncertet képzel el, meg kell nyugtatnom: minden elhangzott darab a helyén volt, és a sokféleség egyetlen fogalommal áll össze egésszé: hazaszeretet.
A SZIRT Együttes a DIGI Tv-ben! 2010. december 15. Szerda 19:30 Tea Glóriával - Vendég: a SZIRT Együttes (kb. 20:30): Andrássy Frigyessel, Andrássy Krisztinával és Sánta Jolánnal beszélget Geszty Glória műsorvezető.
A műsorban elhangzik:
Andrássy-Petőfi: Alkony
(Andrássy Krisztina - ének, Nagy Béla - hegedű, Lengyel Andrea - zongora)
Andrássy-Radnóti: Nem tudhatom
(Andrássy Frigyes - ének, SZIRT Kamarakórus, Lengyel Andrea - zongora, vezényel: Andrássy Krisztina)
Andrássy-Radnóti: Zsivalygó pálmafán
(Sánta Jolán - ének, Menyhárt Zsuzsanna, Ittzés Zsuzsanna - fuvola, Polonkai Judit - fagott)
Andrássy-Szabó László Dezső: Születésnap /Szűz Mária születésnapjára/
(Sánta Jolán, Andrássy Frigyes, Rónai Csaba - ének, Andrássy Krisztina, Lengyel Andrea - digit.zongora, Nagy Béla - hegedű, Godán Sándor - vibrafon)
ismétlések:
2010. december 16. Csütörtök 11:30
2010. december 17. Péntek 19:30
2010. december 18. Szombat 15:30
2010. december 19. Vasárnap 11:30
2010. december 5. Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga - Chanuka Ünnepség
- Vendég: a SZIRT Együttes: Andrássy Frigyes, Andrássy Krisztina, Sánta Jolán, Lengyel Andrea, Nagy Béla, Godán Sándor
Budapesti Zsidó Hitközség - www.bzsh.hu - beszámoló:
Remek Chanuka ünnepély a Hegedűsben!
"Chanuka ÖTÖDIK LÁNGJÁNAK ünnepélyes meggyújtására 2010. december 5-én (Kiszlév hó 28.) délután – a csípős hideg ellenére is – mintegy varázsütésre igencsak forgalmassá vált a Hegedűs Gyula utca. Sok-sok család – hittestvéreink, barátok, ismerősök, vendégek – igyekezett a Zsinagógába, hogy együtt ünnepeljenek és meghallgassák a jóelőre meghírdetett ünnepi műsort. "
"
...Ezután kezdődött meg az igazán magas színvonalú - a körzethez és a környék tradicionális kulturális szintjéhez méltó - ünnepi műsor, amely Müncz László elöljáró társunk szorgalmas és áldozatos szervező munkáját dícséri..."
"...az Operaház művészeiből verbuválódott Szirt együttes adott lebilincselő műsort a hallgatóságnak. Virtuális utazásukon a zene szárnyán bejártuk a világ számunkra oly fontos sok táját. Számos világsláger, musical-betétdal, megzenésített vers hangzott el, mind-mind nagy sikert aratva a lelkes hallgatóság körében. Csodálatos énekhangokat, remek zenéket hallhattunk, amelyeket Sánta Jolán művésznő, az Operaház magánénekese és művésztársai tolmácsoltak a hálás közönségnek.
Az est sztárvendége következett: Gerendás Péter, aki fergeteges hangulatot teremtve, egy szál gitárral és sajátos stílusával, a tőle megszokott felszabadultsággal, „igazi zsidó húrokat pengetve” lopózott be valamennyiünk szívébe..."
Andrássy Krisztina és Frigyes a KLASSZIK Rádióban:
2010. október 9. Szombat 11:30
ismétlés: 2010. október 10. Vasárnap 21:30
Beszélgetőpartner: Ókovács Szilveszter A műsorban elhangzik:Andrássy-József Attila: Ugye pajtás! / Andrássy Frigyes - ének, Andrássy Krisztina - zongora
Hallgassa meg a riportot felvételről, itt az Interneten: Klasszik_riport.mp3
2010. január 30. 13:05
- HírTV - Különkiadás c. műsor
- Vendég: a SZIRT Együttes, Ókovács Szilveszter műsorvezető Andrássy Frigyessel, Andrássy Krisztinával és Sánta Jolánnal beszélget
Klasszikusok könnyedén
A 2005-ben alakult Szirt Együttes célja, hogy a világhírű dalok, áriák mellett egy új zenei stílust is megismertessen közönségével.
Magyar költők verseit zenésítik meg dalok, duettek, kamaraművek, illetve oratorikus művek formájában.
Andrássy Frigyes énekes, Sánta Jolán énekes, Andrássy Krisztina énekes, Lengyel Andrea zongoraművész
Nézze meg a műsort itt, az Interneten!
(
A SZIRT Együttes a második vendég volt a műsorban, kb. a műsor 13-14. percében.)
ismétlés:
2010. január 31. vasárnap 13.05
2010. február 1. hétfő 9.05
2010. február 3. szerda 14.05
A SZIRT Együttes is részt vett az "Összefogás a rászorulókért" Jótékonysági Hangversenyen 2009. november 29-én, melyen Rácz István Liszt-díjas operaénekes valamint a II. kerületi Polgármesteri Hivatal Családsegítő Központja szervezésében olyan neves művészek léptek fel a nemes cél érdekében, mint: Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekesnő, Molnár András Kossuth-díjas operaénekes,
Sánta Jolán operaénekesnő, Muskát András operaénekes valamint Andrássy Frigyes operaénekes.
Az est háziasszonya és egyben fellépő művésze is Kassay Hajnal volt.
Zongorán közreműködött: Doman Katalin és Andrássy Krisztina.
A koncerten világhírű opera- operett- és musicalslágerek mellett Andrássy Frigyes és Krisztina szerzeményei is elhangzottak, melyeket a SZIRT Együttes Light Classic zenekara kísért.
(Lengyel Andrea - el.zongora, Nagy Béla - hegedű, Fülöp Lajos - basszus harsona,
Miklós Attila - nagybőgő, Godán Sándor - ütőhangszerek)
Az est teljes bevétele 1.000.000,- azaz Egymillió Forint volt, mely
a kerületben élő szegény családok gondjait enyhíti, az összegtől függően sikerülhet elérni, hogy a nehéz körülmények között élők közül senki ne maradjon fűtés nélkül ezen a télen.
Láng Zsolt polgármester — az esemény fővédnökeként — köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik jegyet vásároltak az idei advent első vasárnapján tartott hangversenyre. Külön tisztelettel köszöntötte a fellépő művészeket, akik felajánlották, hogy ezzel a szép koncerttel állnak az elesettek és a rászorulók megsegítésének ügye mellé. A Marczibányi Téri Művelődési Központ színházterme teljesen megtelt, minden jegy elkelt a Világhírű dallamok című előadásra, amelynek művészei ezen az estén ingyen vállalták a fellépést.
2009. november 15. 9:30
- DunaTV - Különvélemény c. műsor
- Beszélgetés Bárány Balázzsal, a VDSZSZ alelnökével valamint Nagy Feróval és Benkő László zenészekkel.
2009. szeptember 29. 14:02
- Magyar Nemzet Online
- A VDSZSZ kilátásba helyezte a figyelmeztető sztrájkot - A Sztrájktörő dala
A VDSZSZ kész már a kollektív munkaügyi vita ideje alatt a figyelmeztető sztrájk megtartására, és kezdeményezik, hogy a szeptember 29-i szakszervezeti oldalegyeztetésen mérlegelje ennek lehetőségét a többi érdekképviselet is – olvasható a szakszervezet keddi közleményében.
Egy sztrájkfelhívással felér a kormány válaszlevele, amiben gyakorlatilag azt javasolják, hogy a MÁV Zrt.-vel állapodjanak meg a kollektív munkaügyi vitát kezdeményező vasutas szakszervezetek – olvasható a VDSZSZ nyilatkozatában. A MÁV-val kellene tehát tárgyalni többek között a kormány által a MÁV-tól elvonni szándékozott 40 milliárd forint kivonásának megakadályozásáról, ami teljesen nonszensz – teszik hozzá.
A kormányzat által adott arrogáns válasz miatt a VDSZSZ kész már a kollektív munkaügyi vita ideje alatt a figyelmeztető sztrájk megtartására – írják –, és kezdeményezik, hogy a szeptember 29-i szakszervezeti oldalegyeztetésen mérlegelje ennek lehetőségét a többi érdekképviselet is.
A kormány vasútromboló terveinek megakadályozása mellett a VDSZSZ célja a sztrájktörők „száműzése”, hiszen a kormány tervezett intézkedései mellett megengedhetetlen luxus a sztrájktörés – legyen szó akár vasutasokról, akár a közúti személyszállításban részt vevő kollégákról.
A Sztrájktörő dala
A szakszervezet épp ezért az Operaház művészeinek segítségével elkészíttette a Sztrájktörő dalának zenekari feldolgozását, a darab magyarul honlapjuk fejlécéből letölthető.
Az amerikai munkásdalt a 20. század elején Joe Hill, az amerikai munkásmozgalom 1915-ben mártírhalált halt nagy szervezője és népénekese alkotta, ami azonban még közel száz év elteltével is nagyon népszerű és üzenetértékű: Casey Jones, a sztrájktörő mozdonyvezető története ennyi idő alatt sem fakult ki a köztudatból – zárul a közlemény.
2009. augusztus 23. Katolikus Rádió - Az opera világa
Az opera világa
Vendég: Rácz István operaénekes
Műsorvezető: Rohonyi Anikó
szerkesztő: Bögös Henrietta
Rácz István kollégánk és barátunk volt olyan kedves és megemlítette
a SZIRT Együttest a vele készült interjúban,
sőt Andrássy Frigyes és Krisztina
2009. június 6-án rendezett szerzői estjének CD felvételét is magával vitte,
melyből az általa énekelt két dalt le is játszotta a Katolikus Rádió:
Andrássy-Alexandriai: Hű pásztorunk, vezesd...
Andrássy-Tóth Á: Hej, Debrecen!
Az alábbi linkre kattintva meghallgathatja a teljes riportot (kb. 60 perc):
Az alábbi linkre kattintva meghallgathatja az együttesre vonatkozó részt (kb. 15 perc):
2009.
augusztus 14. Újpesti Napló - Kulturális
ajánló
AUGUSZTUS 20. ELŐESTÉJÉN Szent István napi szabadtéri koncert színhelye lesz augusztus 19-én, szerdán 19 óra 30 perces kezdettel a fóti Szeplőtelen Fogantatás templom kertje (rossz idő esetén a templom épülete). A műsorban a Szirt Együttes lép fel sztárvendégekkel: Bazsinka Zsuzsanna Érdemes művész, Molnár András Kossuth-díjas Érdemes művész énekesekkel, Dráfi Kálmán zongoraművész, valamint Pregitzer Fruzsina Jászai-díjas színművész társaságában. A műsorban operettek, musicalek, spirituálék: Brahms, Chopin, Erkel, Kacsóh, Kálmán Imre, Kodály Zoltán, Lehár, Liszt, Verdi, valamint Andrássy Frigyes és Krisztina művei csendülnek fel. A hangverseny fővédnöke gróf Károlyi László és felesége, Erzsébet asszony. A hangversenyre támogatói jegyek 1500 forintért válthatók a helyszínen, a bevételt ezúttal is a templom felújítására fordítják.
2008.
november 14. Budai Polgár - Klebelsberg napok (11.oldal)
"Jótékonysági
Koncertnek ad otthont a Klebelsberg Kultúrkúria december
elsején 18 órai kezdettel. A hangverseny bevételét
a solymári Fészek Iskola építésének
támogatására fordítják a szervezõk.
A koncerten Mozart-, Wagner-, Beethoven-, Puccini-mûvekbõl
kórus- és operarészleteket adnak elõ a Magyar
Állami Operaház mûvészei, kamarakórusa
és szólistái, továbbá Andrássy
Frigyes és Andrássy Krisztina kortárs zeneszerzõk
mûveit adja elõ a Szirt Együttes. Vezényel
a Magyar Állami Operaház karigazgatója, Szabó
Sipos Máté. A rendezvény védnökei:
Gulyás Dénes operaénekes, országgyûlési
képviselõ és a Szabad Waldorf Nevelésért
Alapítvány."
2008.
augusztus - Képmás - Mindennapi Katarzisunk
"Ha fiatalok
akarunk maracni, minden nap olvassunk el egy költeményt,
hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép
festményt, és amennyiben lehetséges, tegyünk
valami jót. Az ember legfõbb érdeme éppen
az, hogy felülkerekedik a külsõ körülményeken,
és minél kisebb befolyást enged azoknak"
- ajánlja Goethe, és ebben a szellemben él Kondor
Katalin is.
..... Kondor
Katalin szereti magának felfedezni az újdonságokat.
Nemrég ismerte meg a kiváló operaénekesekbõl
álló, új zenei stílust bemutató
SZIRT Együttest. Nagy magyar költõk
verseit zenésítették meg, s szépen kimûvelt,
gyönyörû, érett hangokon csendülnek fel
a dalok.
Kondor Katalin
a Magyar Rádió volt elnöke, jelenleg a Kossuth
Rádió Arcvonások címû mûsorának
szerkesztõ-riportere.
Ajánló: 2008. augusztus 19. kedd 19:30 Fót
- A fóti Szeplõtelen Fogantatás Templom kertjében
hallható a SZIRT Együttes Szent István-napi szabadtéri
koncertje.
2008.
augusztus 9. 20:47 Magyar Nemzet
- Kultúra röviden
Szent István-napi
koncert Fóton
A fóti
Szeplõtelen fogantatás templom kertjében augusztus
19-én este fél nyolckor Szent István-napi szabadtéri
koncert kezdõdik a Szirt együttes elõadásában.
Az est sztárvendégei:
Sass Sylvia és Thierry Pillon.
A koncertprogramban többek közt Brahms, Gershwin, Kodály,
Lehár, Monty, Mozart, Offenbarch, Rossini és Verdi mûvei
szerepelnek. (V. K.)
2008.
augusztus 15. Népszabadság Online - Kulturális
ajánló
Szent István-napi
koncertet tartanak a fóti Szeplõtlen Fogantatás-templom
kertjében
este fél nyolctól. Fellép többek között
a Szirt Együttes, Sass Sylvia és Thierry Pillon.
Fél héttõl a Közösségi Házban
kiállítják Sass Sylvia Madonna és két
angyal
címû festménytrilógiáját.
A fóti
katolikus egyházközség, augusztus 20.-a méltó
megünneplésére annak elõestéjén
(augusztus 19.-én este fél nyolckor) koncertet rendez
a Szeplõtelen Fogantatás templom kertjében.
A szabadtéri
elõadáson fellép több ismert hazai mûvész.
A jegyekbõl
származó bevételt a templom felújítására
fordítják.
A részletes
program és mûsor alább olvasható.
Gödöllõ Környéki Turisztikai Egyesület
SZENT ISTVÁN
NAPI SZABADTÉRI KONCERT
A FÓTI SZEPLÕTELEN FOGANTATÁS TEMPLOM KERTJÉBEN
(Esõ esetén a templomban)
A SZIRT Együttes elõadásában
2008. AUGUSZTUS 19. Kedd 19:30
Fõvédnökök:
Gróf Károlyi László Úr és
felesége
Erzsébet Asszony valamint Sass Sylvia mûvésznõ
Sztárvendégek: Sass Sylvia és Thierry Pillon (Franciaország)
Aug.19.Szt István
napi ünnepség (középkori énekek, korabeli
hangszerek és viselet, utcabál, tûzijáték)
2008. Augusztus 19. Kedd 19:30 A SZIRT Együttes elõadásában
(plébániakertben)
Fõvédnökök:
Gróf Károlyi László Úr és
felesége Erzsébet Asszony valamint Sass Sylvia mûvésznõ
Sztárvendégeink:
Sass Sylvia és Thierry Pillon (Franciaország)
Mûsoron Bock-Harnick, Brahms, Donaudy, Gershwin, Kálmán
Imre, Kodály, Lehár, Monti, Mozart, Offenbach, Rossini,
Sarasate, J.Strauss, Verdi, Wolf Péter valamint Andrássy
Frigyes és Krisztina mûvei
Sass Sylvia, Sánta Jolán, Andrássy Krisztina, Thierry
Pillon, Busa Tamás, Andrássy Frigyes - ének, Nagy
Béla hegedû, Nagy Gabriella furulya, fuvola
valaminta 4 fiú:Mann György, Tóth Árpád,
Somogyi Zoltán, Zsigmond Géza- ének
Zongorán közremûködik: Andrássy Krisztina
és Lengyel Andrea
Mûsorvezetõ:Sebõk Sándor atya
Szent
István-napi szabadtéri koncert Fóton -
augusztus 8. 11:28
Augusztus
19-én, kedden 19.30-kor a fóti Szeplõtelen Fogantatás-templom
kertjében
a Szirt Együttes ad szabadtéri koncertet.
A program
fõvédnökei: Károlyi László
és felesége, Erzsébet, valamint Sass Sylvia.
Közremûködik: Sass Sylvia és Thierry Pillon.
Mûsoron:
Boch-Harnik, Brahms, Donaudy, Gershwin, Kálmán Imre,
Kodály Zoltán, Lehár Ferenc, Monti, Mozart, Offenbach,
Rossini, Sarasate, J. Strauss, Verdi, Wolf Péter,
valamint Andrássy Frigyes és Krisztina mûvei.
Mûsorvezetõ: Sebõk Sándor plébános
A templom címe:
Fót, Vörösmarty u.2.
A Szirt együttes honlapja: www.szirtegyuttes.hu
Magyar Kurír
Váci
Egyházmegye - Fóti Koncert
SZENT ISTVÁN NAPI SZABADTÉRI KONCERT
A FÓTI SZEPLÕTELEN FOGANTATÁS TEMPLOM KERTJÉBEN
(Esõ esetén a templomban)
A SZIRT Együttes elõadásában
2008. AUGUSZTUS 19. Kedd 19:30
Fõvédnökök:
Gróf Károlyi László Úr és
felesége
Erzsébet Asszony valamint Sass Sylvia mûvésznõ
Sztárvendégek: Sass Sylvia és Thierry Pillon (Franciaország)
Mûsoron Bock-Harnick,
Brahms, Donaudy, Gershwin, Kálmán Imre, Kodály,
Lehár, Monti, Mozart, Offenbach, Rossini, Sarasate, J.Strauss,
Verdi, Wolf Péter valamint Andrássy Frigyes és
Krisztina mûvei
Sass Sylvia, Sánta Jolán, Andrássy Krisztina, Thierry
Pillon, Busa Tamás, Andrássy Frigyes - ének, Nagy
Béla hegedû, Nagy Gabriella furulya, fuvola
valaminta 4 fiú:Mann György, Tóth Árpád,
Somogyi Zoltán, Zsigmond Géza- ének, zongorán
közremûködik: Andrássy Krisztina és Lengyel
Andrea, mûsorvezetõ:Sebõk Sándor atya
A hangverseny alkalmából a Közösségi
Házban kiállítjuk Sass Sylvia Madonna és
két angyal c. festménytrilógiáját,
melyet a mûvésznõ ajándékozott a templomnak.
Internet: www.szirtegyuttes.hu
AndrássyDuo Produkció
2008.04.26.
Szombat 22:15 Budapest TV Töltse velünk az éjszakát!
címû mûsora - vendég: a SZIRT Együttes
- mûsorvezetõ: Komáromi István
A kis képernyõ
közepén lévõ Play gomb 2x-i megnyomásával
indul a lejátszás.
(Amennyiben akadozna a felvétel, nyomja meg a Pause gombot és
várjon kb. 3 percet, majd nyomja meg újra a Play gombot.)
2008.04.08.
Kedd 14:05 Kossuth Rádió Arcvonások címû
mûsora - Andrássy Frigyes, operaénekes - riporter:
Kondor Katalin
(ismétlés: 2008.04.09. Szerda 23:05)
Andrássy
Frigyes operaénekes - A hivatásos énekesek között
ritka, aki szabadidejében is az énekléssel foglalkozik.
Az Operaház tagja kollégáival együttes alapított,
melyben "örömzenélnek", gyönyörû
verseket zenésítenek meg, és egyre több
koncertet adnak. (RTV Részletes újság)
2008.03.15.
Szombat - Kultúrális és Mûvészeti
TV - Kultúrális Híradó hétvégi
kiadás - az 1848-as forradalomra emlékezünk:
Ma
ünnepeljük az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc,
Magyarország újkori története meghatározó
eseményének, a nemzeti identitás egyik alapkövének,
160. évfordulóját. Országszerte számos
megemlékezés zajlik, de több magyar mûvész
is ünnepi mûsorral készül e jeles alkalomból.
Ma este 19 órakor láthatják a Nádor Teremben
a SZIRT Együttes elõadását A forradalom
ünnepe címmel. A Kulturális és Mûvészeti
Televízió a szerdai fõpróbán járt:
2008.02.22.
Emberbarát újság
(2008.02.17. Andrássy Frigyes gitározik és énekel
a Nagyfuvaros utcai Zsinagóga Emberbarát Klubjában)
"A
vasárnapi Emberbarát klub összejövetelén
a szép számú közönség elõtt
fellépett, illetve gitáron kísérve
magát népszerû dalokat adott elõ Andrássy
Frigyes, az Állami Operaház énekese.
A sikeres elõadást Gál
Juli követte...."
2008.01.29.
Café Momus - momus.hu
(2008.01.28. A Magyar Állami Operaház Énekkari
mûvészeinek koncertje az Óbudai Társaskörben)
- részlet:
"Emlékezetes
marad számomra a hétfõ esti koncert, amelynek külön
pikantériája, hogy a fellépett operaházi
énekkari mûvészek egyike- másika nemcsak
ének-, hanem hangszeres tudását is a reflektorfénybe
állította; kis túlzással állítom,
Andrássy Krisztinának meg
lesz a betevõ falatja akkor, is ha már nem fog énekelni,
hiszen mesteri fokon játszik zongorán:
mély átéléssel, rendkívüli technikai
tudással adta elõ kotta nélkül
Liszt Ferenc VIII. Magyar Rapszódiáját,
s ezzel a hangverseny legnagyobb sikerét
aratta! Sõt, Andrássy Krisztina a továbbiakban
is odaült a zongorához, hogy kísérje énekpályatársait,
így Dvorak Stabat Mater In Flamatus gyönyörû
altáriában Szõnyi Szilviát, vagy említhetem
a Madárdalt a Bajazzókból, amelyet Magyari Esztertõl
hallottunk. Persze azért nem lett hûtlen az eredeti
szakmájához, hiszen a Magyar Állami Operaház
Énekkari tagjainak jótékonysági hangversenye
rögtön az õ énekhangján megszólaló
Amália-áriával kezdõdött Az álarcosbál
II. felvonásából."
2007.12.22
Kultúrális és Mûvészeti TV - www.kulturalis.hu
(2007.05.14. Andrássy Frigyes
és Krisztina Szerzõi Estje):
"2007
májusában a Nádor teremben mutatkozott be a szerzõpáros
a versek és a zene egy egészen új
ötvözetével. A megzenésített gyönyörû
költemények részben szólista produkcióként,
részben kórusmûként hangzottak el, de kivétel
nélkül mindegyik igazán egyedi
kulturális élményt kínál."
2006.11.20
Fidelio - Koncertbeszámoló egy amatõr fülével(2006.10.22 Érdi Tamás
és vendégeinek koncertje a Péceli Ráday
Kastélyban) - részlet:
"A
koncert elsõ részében Érdi Tamás
vendégei, Sánta Jolán
(mezzoszoprán), Andrássy Frigyes
(basszus) és az õket zongorán kísérõ
Dráfi Kálmán Kodály-
és Mozart-dalokat, áriákat adtak elõ. Nem
vagyok vájtfülû, tehát kérem,
ne várjanak tõlem szakmai kifejezéseket és
szavakat, szakmai értékelést. Egy amatõr
zenekedvelõ gondolatait, érzéseit szeretném
Önökkel megosztani, azokat, amelyeket a felcsendülõ
zene, a hangok, dallamok csalnak elõ.
Az
ismert Kodály-dalok után, bevallom, nekem a két
énekesnek a Don Giovanniból énekelt Zerlina-duettje
tetszett leginkább. A két énekes ugyanis kedvesen,
mosolygósan, pajkosan, haragosan és ismét
mosolyogva eljátszotta az operának ezt a részletét.
A koncert elsõ részét az ünnepi megemlékezésre
is tekintettel Schumann Die Beiden Grenadiere címû mûve
zárta, mely borzongatóan szép
volt Andrássy Frigyes hangja
megrázó erõvel töltötte be a termet.
A lelkes közönség mindhárom mûvész
elõadását vastapssal köszönte
meg."